No ez az Agloco megmozgatta pár ember fantáziáját. De mint a mellékelt ábra mutatja nem műkszik:(
De legalább kipróbálhattam magam (szövegírási gyakorlatként) azen a sikamlós terepen is.
A szomorú az az egészben, hogy számtalan blog, (pénzkereső) honlap teremtődött a semmiből pillanatok alatt, majd dolgavégeztével (vagy dolgavégezetlenül, mint ez a szépreményű kísérlet is) ott ragadtak a keresők kereszttüzében - lezáratlanul. Sem pá, sem csók... Ezért itt most célunkat bevallottan el nem érve, lehúzzuk a redőnyt. Csapó, ennyi!
Emlékem szerint példáúl a 90-es évek hazai vad-kapitalizmusában úgy épültek ki a kábeltévé hálózatok, hogy a Bt. emberei szóltak, be lehet perkálni a pénzt, ha szeretnénk, hogy nekünk is legyen otthon mindenféle nyugati adás-vételünk.
Az akkori üzleti filozófia az volt, hogy a belépők pénzéből alakították
ki a hálózatot: mi fizettük a kábel kihúzását, aztán csatlakozhattunk,
és jött a havidíjszámla (már) a Kft-től, majd évente az áremelés a (már) Rt-.től. (Végül az egész cuccot eladták a vezető hazai internetszolgáltatónak, úgyhogy most azon a hálózaton mászok fel a netre, amelyet anno a hozzám hasonló palimadárak spórolt pénzéből dobtak össze.)
Tehát lehet így is birodalmat, hálózatot építeni!
Aztán lehet úgy ahogy a Google, hogy pozitív példával is előhozakodjak...
Ha megpróbálom képletesen hazaira fordítani, hogy mi is lenne az AGLOCO lényege, hát azt mondanám, hogy egy folyamatosan bővülő, sokfelhasználós
"felület" jön létre, melynek "értéke" a regisztrált tagok óriási
számában van. Egy ilyen képződmény, már "tömegénél fogva" is érdekes
lehet más szolgáltatók számára, nem beszélve az on-line marketingről és
kereskedelemről... De nem csak erről van szó: az AGLOCO,
ha jól értem (mindezeket rövidesen részletesen pontról pontra
kivesézzük) a résztvevők (a közös tevékenységből részesedők)
aktivitását feltételezi és méri azt. Így a sajátunknak is tekinthető
felületen - mások által - elhelyezett hirdetésre, partnerprogramra (stb.) kattintva bevételhez jut a rendszer, a mi rendszerünk: a ránk eső részt pedig utaltathatjuk magunknak.
A dolog elvben, két esetben nem működik:
ha még pénzért sem akar egy ilyen rendszerben részt venni senki,
vagy, ha a pénzért ugyan csatlakozik, de cseszik (a felkínált rendszeres suska reménye ellenére) aktiválni magát!
Szerintem, bár nagyon sarkosan (és sity-suty) próbáltam összedobni a hálózat újdonságának mibenlétét, nagyjából ez a lényeg.
Nekem tetszik az ötlet és ha működik, az éves internet előfizetésen kívül egy balatoni hosszú-hétvégére valót is megpróbálok összehozni belőle.
Ha
más nem, egy hajnali, ködbe vesző borozás ára csak kijön
munkálkodásomból és talán a haveroknak is meglesz a hasznuk ezen (ha
megvan a magukhoz való eszük és nem maradnak le erről a nagyszerű
lehetőségről)!
Legközelebb már a konkrétumokat vesszük végig...
&
(Az AGLOCO-ban résztvevő tulajdonosok egy része, állítólag már korábban benne volt pl: a "szörfölésel keress" biznicben,
mely szépen hozta nekik és a résztvevőknek a dohányt, de a rendszer
akkor belefutott saját terjeszkedési képességeinek határába: gyorsabban
növekedett, mint az internet, meg akkoriban volt egyrecesszió is. Ezzel csak azt akarom mondani, hogyha ez igaz kell legyen tapasztalatuk: pozitív, negatív egyaránt... De ennek még utánanézek!)
AGLOCO? Lets Go!
RSS
.
balinto 2006